Yago Quezadas
Reculta
Általános információk:
1991, 11 08
Navojoa, Mexikó Sonora Állam
Egész fiatalos évei alatt egy visszahúzódó, különc, csendes gyermeket ismerhettek meg a kilétében.
Anyja, Paula Esperanza ápolgatta egész élete során, ám számára sosem számított különcnek Yago, ő volt a szeme fénye.
Apja, Diego Quezadas, a család fenntartója. Szerette fiát, de az ő szemében mindig is egy magányos, fura gyermek volt.
Yago-nak a családja jelent mindent, mégha nem is tudta ezt megfelelően kimutatni.
Így teltek az éveik, teljesen átlagos körülmények között, mindenük meg volt amire csak szükség volt.
Eljött a felnőtté válás korszaka, Yago 20-as éveiben járt.. Ekkor változott meg minden.
Egy különös késő délutánon, Navojoa elhagyatottabb részén járt, amikor megpillantott valamit, amit akkor úgy érzett, hogy nem szabadott volna.
A fiatalkori barátját látta, amint épp fegyvert szegezett egy számára ismeretlen személyre.
Ahogy kiszúrta ezt, azonnal elkezdett vele forogni a világ, a lábait alig érezte, a sokktól nem tudta, hogy mihez kezdjen..
Teltek a másodpercek, amint észbe kapott futva sietett haza, hogy a barátja nehogy észrevegye őt.
Viszont észrevette, másnap meg is látogatta Yago-t, próbálta kimagyarázni magát a helyzetből.
Mindezt sikertelenül, próbálta megértetni vele a helyzetet, ahogy egyre jobban mesélte a történetet eközben döbbent rá valamire Yago.
Eddig még soha nem tapasztalt ennyire felpezsdítő érzést, ez az érzés teljesen megváltoztatta..
Egyre többet kereste a barátját, az eddiginél sokkal többet vele töltötte az időt, a korábbi gyámoltalan kisfiú megváltozott.
Yago szülei boldogok voltak, nem látták még ilyen felevenültnek őt. Viszont az, hogy mitől változott meg, arról soha nem volt tudomásuk.
Ahogy telt az idő, Yago egyre jobban otthon érezte magát ebben a világban, ekkor barátja megleptést tartogatott számára, az úticél Las Venturas volt.
Megérkezésükkor már fuvar várta őket.. Fuvar, az ekkor még ismeretlen Cartel sofőrjével az élen.
Ez a bizonyos fuvar egy elhagyatott helyre vezetett, ahol a barátja bemutatta Őt a Cartel De Caborca vezetőinek.
Feladatokkal bízták meg, kisseb drogügyletek.. Viszont egyszer egy komolyabb feladatot tartogattak számára, hogy bizonyítsa a valódi hűségét.
A vezetők kérése világos volt, el kell tennie egy árulót lábalól.
Úgy vélte, hogy onnan már nincs visszaút, vagy ő vagy az áruló. Elvégezte a feladatot, mindezt hidegvérrel.
Egyre többet keresték hasonló megbízásokkal, amit hibátlanul végrehajtott, csak a fejek hullottak elötte.
Becenevét erről kapta, "El Asesino de sangre Fría", röviden El Fría.
Napjainkban járunk, Yago személyisége teljesen megváltozott. Az ártalmatlan, különc gyermeket felváltotta egy magabiztos, nagyszájú, állandó idegeskedését kimutató férfi.
Egy dolog nem változik, hosszú évek óta a Cartel De Caborca hűséges katonája, családtagja.
Minden eddigi megjelent kiképzésen: /dátum/név/kiképzés név.
𝐇𝐄𝐋𝐘: Las Payadas Labor.
I𝐝ő: 02.07(Szombat) 20:00
𝐊𝐎𝐍𝐓𝐄𝐗𝐓𝐔𝐒: Porciózási feladatok civil emberek bevonásával.
A Guerreros del Desierto beszállítja a személyeket illetve területvédelmi tevékenységet folytat.
Feladatkör: Védelem
Sofőr: - ADI-30
Beosztás: ADI-30 . Konvoj, és sofőrvédelem.